Tuningvédet Skoda Fabia RS 1.9 PD – halottébresztés

Tuningvédet Skoda Fabia RS 1.9 PD – halottébresztés

Skoda Fabia RS 1.9PD – újratuning és halottébresztés

Úgy látszik a nagy külföldi tuningcég sem midig garancia a minőségi munkára… – ezen meglepődtem

Egy tanulságos esetet szeretnék megosztani veletek nem megfelelő chiptuning várható következményeiről, hogy semmiképp ne járjatok így…

A múlt héten járt nálunk egy Skoda Fabia Rs 1.9 PDtdi,  klassz kis gép, de zavaró problémáktól szenvedett az ügyfél, és felkeresett bennünket, hogy segítsünk neki, már több helyen járt, de eredménye nem lett, és az autó egyre rosszabb…

Az elsődleges jelenség az volt, hogy fertelmesen kormol az autó, és már eldurrogtatott 2db turbó csövet, majd a turbó is tönkre ment, és sanszos, hogy valahol már átesett az autó valamikor egy chiptuningon, de ezt nem közölték az autó vételekor.

skoda-fabia-pdtdi-chiptuning tdi-chiptuning-ecu-label

Az próbakör alkalmával egyértelművé vált számunkra, hogy ez bizony nem a gyári teljesítményt nyújtó autó, biztosra lehetett venni, hogy megpiszkálták már, és nem igazán sikerült jól belőni az értékeket, így a motordiagnosztika után letöltöttük a rajta lévő aktuális beállítást.

Az adatbankunkban szerepelt hozzá eredeti beállítás, így azt használtuk referenciaként. Amit láttunk az mindent egyértelműen megmagyarázott, amire panaszkodott az ügyfél…

A turbónyomás konkrétan az egészséges maximum duplájára volt emelve, így nem csoda, hogy nem bírta sem a csövezés, sem a turbó a tartós fokozott igénybevételt. Az üzemanyag elosztás egyszerűen borzalmas volt, nem csoda, hogy az autó okádta a füstöt a magas töltőnyomás ellenére is, és a program egyéb szegmensei is hemzsegtek a hibáktól, így úgy döntött az autó tulajdonosa, hogy nem tartja meg az érkező beállítást, hanem készíttet velünk egy korrektet az autóra a biztonságos határokon belül.

Az általunk elkészített beállítás feltöltésekor jött a következő meglepetés, nem lehetett az autó szoftverét frissíteni, nem engedte a szervizcsatlakozóról történő felülírást a vezérlő egység, ezért kiszereltük azt, hiszen az ilyen esetekre is fel vagyunk készülve, már több esetben találkoztunk ilyen átalakítással.

A tuningot végző cég büszkén címkével, és zárjeggyel is ellátta ‘remekművét’.

A motorvezérlő megbontása után megtaláltuk a korábbi tuningcég belegányolt védelmi rendszerét, ami miatt nem lehetett frissíteni az aktuális beállítást. – lásd a jobb oldali képen

pdtdi-tuning-vw pdtdi-chiptuning-audi

A képeken jól látszik az idegen elektronika  installálása, rögzítése, és a kár amit az áramköri lap (panel) elszenvedett e-miatt. A „beállítás védelmi modult” a gyári memória helyére kötötték be oly módon, hogy a csatlakozó forr-padok ezt sajnos elég látványosan megsínylették, majdnem végleges kárt okozva ezzel a vezérlőegységben. A belegányolt védelem kiiktatása, és az alaplap forr-padjainak megmentése után egy gyári memória került a vezérlőegységbe rátöltve a saját egyedi Rigotech Prémium Pro beállításunkkal, egyben biztosítva (visszaállítva) az ez utáni szükség szerinti, szervizcsatlakozón történő szoftverfrissítések lehetőségét is.

 

Az autó a próbakörön sikeresen vizsgázott, de volt még némi nem kívánt koromkibocsájtása amit korrigáltunk, de sejthető volt, hogy a turbó már nem sokat fog kibírni, hiába lett felújítva pár hónapja, hiszen az alsó tartományban nem tudta előállítani a szükséges töltőnyomást, ezért is nem szűnt meg a kormolás teljesen. Javasoltuk, hogy vizsgáltassa be a turbót mielőbb, de erre már sajnos nem maradt ideje, mert rá egy hétre a turbó ismét megadta magát, és javíthatatlan sérülést szenvedett, ismét cserélni kell, és tisztítani a teljes levegő rendszerét az autónak, rossz esetben még az intercooler is kuka a turbólapát törmelékek miatt, hiszen ha azok eljutnak a motorig, az végzetes lehet…

A rossz tuning miatt 2db turbót, és turbócsövet fogyasztott el az autó, és ezen felül súlyos szerviz költségeket generált. – beleértve a motorvezérlő egység elektronikai- és szoftveres helyreállítását

Ismét bebizonyosodott, hogy hiába végeznek valahol teljesítménymérést, az önmagában nem garancia sem a jó munkára, sem a jó fogyasztásra, és főképp nem a hosszú élettartamra.

Remélem tudtam segíteni nektek ezzel a tanulságos példával…  Nagy Csaba (Rigotech Siófok)

 

 

Nézd meg, mik a lehetőségek a Te autódnál, IDE kattintva kérd a díjmentes infókat róla!

 

 

Mit utál a magyar a chiptuningban? – a felmérés eredménye

Mit utál a magyar a chiptuningban? – a felmérés eredménye

Chiptuning ügyek… Megkérdeztük – elmondtátok

Köszönjük a segítséged és válaszaid!

Nem vagyok gondolatolvasó.

Ezért csináltam egy kérdőívet, ahol a chiptuning témájába vágó kérdéseket tettem fel.
Az egyik kérdés az volt, hogy “mit szeretsz az autózásban, chiptuningban“? Erre, már talán számodra is ismerős válaszok jöttek: a vezetési élményt, dinamikát, erőt, hogy spórolhatok, stb. Szuper visszajelzéseitek voltak, KÖSZÖNÖM!

A második kérdésnél kissé ‘elszabadultak az indulatok’, itt sokkal változatosabb válaszok jöttek, noha jól behatárolható válaszcsoportok alakultak ki. Figyeld a válaszokat!

 

chiptuning-paks

Íme a válaszaitok, köszönjük az értékes meglátásaitokat, véleményeteket

“Mit utálsz a chiptuninggal, tuninggal kapcsolatban?”

Az 540 válaszadó jelentős része vagy nem reagált erre a kérdésre, vagy annyit írt: ‘semmit’ tehát szerencsére sokan vannak, akiknek kizárólag jó tapasztalataik vannak. A többiek így fogalmaztak:

  • drága
  • árát
  • gagyit…
  • Ha valami nem sikerül nagy károkat okozhat.
  • sokba kerül
  • Ha nem működik jól,és nem tudunk rájönni,miért
  • az árát
  • Drága
  • ára
  • ára
  • Lehúzást, igénytelenséget, költségeket, előítéleteket, értékcsökkenést
  • Itt derül ki, ha valakinek rossz az autója
  • a kóklereket…
  • kevés a hozzáértő
  • Semmit nem utálok,csak azt ki meg akar győzni a felesleges .
  • Ár
  • pénzbe kerül 😀
  • Hogy nincs még
  • A pletykát
  • Pénzbe kerül
  • Nem tudni ki a kókler és ki nem.
  • Azt hogy nincs még az autómban
  • Kifejezetten a tuningban : kútba dobált pénz az élményen kívül nem térül meg soha az életben.
  • Ha jóval megnő a fogyasztás és károsítja az autót
  • Nem utálom a chiptuningot.
  • 1300-as suzukit sportkipufogóval
  • Alkatrészek élettartalmának rövidülését
  • Ha miatta tönkre mennek a dolgok
  • Nem utálok semmit.
  • még nem csináltattam meg, de tervezem
  • a sz*r munkát
  • A sok mellébeszélést.
  • a sufnituningosokat
  • aránytalanság, öncélúság, kontárság
  • Kicsit drága legalábbis nekem sajnos
  • Eladáskor titkolni kell.
  • Kicsit félek tőle
  • lehetséges hiba
  • utánnajárást, hogy megtaláld a tökéleteset
  • hogy hamarabb haza lehet vágni az autót 😀
  • Kókler dolgokat
  • minden nagyon drága 😀
  • Beázott vezérlő, és hogy mindenki ráfogja az auto hibáit.
  • Hogy a felhasználó számára rizikós
  • a határokat
  • Nem utálom
  • Általában azt aki csinálja (és nagyon kevés a kivétel)
  • Nincs ilyen, talán lehetne elérhetőbb áru de a minőséget mindenhol meg kell fizetni.
  • Fizetni kell érte.
  • másnak is lehet
  • a kontárokat !! ( Nem rátok gondoltam )
  • ha átverés
  • A hozzánemértést
  • Azt hogy még nincs
  • beszerelés ára
  • Nem utálom csak sajnos számomra nem megfizethető, pedig régóta szeretném diesel autóm chippeltetni nálatok
  • semmit,de azért egy kissé drága dolog ez,az átlag magyar családnak nem megfizethető
  • Nincs ilyen
  • A rossz beállítást
  • a gyári vezérlőknek vannak korlátai, bizonyos értelemben bonyolut a programozásuk, egy komplex rendszert
  • alkotnak rengeteg jeladóval, és érzékelővel, amik elengedhetetlenek a rendszer működéséhez
  • ha rosszul sikerul
  • a túl gicsess külsejű autókat.inkább menjen szépen és jól fogyaszón mint bámuljanak és rohad az egész belülröl
  • Nem mindig szereti a hajtás lánc.
  • A bizalmatlanságot, a hozzá nem értés esélyét
  • nem tudom, még nincs
  • Ha a motor kárára megy
  • a “kókányolást”
  • Az ízléstelenséget / túlzást
  • semmit sem
  • Sok hozzá nem értőt
  • vadságot
  • Azt, hogy nincs.
  • Ha szarul csinálják, mert csak a pénz számít, ha nincs ott a tulajdonos csak interneten érhető el!
  • Nem utálom.
  • Kivagyiság, magamutogatás, észnélküliség
  • Ha elrontják.Vagy ha tönkremegy.
  • Nincs!!!!!!!!
  • Árát 🙂
  • messzire kell menni érte
  • Ilyen még nem tudok mondani.
  • Drága számomra. (sajnos)
  • drága ár
  • rémhírek,
  • A sok hozzá nem értő kontárt.
  • Ha nem a gyari vezérlőegység szoftverét modosítják.
  • kihivalkodó hangos túl látványos
  • a pénzt amit sajnálkozva ad ki az ember a kezéből
  • a koklereket, akik nem olyanok, mint Ti!
  • Sok a sufnitunig kókler.
  • ha nem kapom meg amitért fizetek
  • Meg nem tudom 🙂
  • a kókler munkát
  • “A durrogós kipufogót”
  • nagyon drága
  • az árát, de nem sajnálom senkitől!
  • Sablonokat
  • A sok hozzá nem értőt
  • Nincs ilyen.
  • Rövidebb motor élettartam
  • A hozzá nem értő “szakembereket”. Akik hosszú távon tönkre teszik a motort.
  • a sok kókányt.
  • Az árát
  • A nem megfelelő szakértelem miatti rossz beállítás.
  • Nem lehet utálni benn semmit
  • Hogy be akarják adni, hogy kevesebbet eszik az autóm.
  • drágaságot
  • hogy félnek tőle
  • szakszerűtlenséget
  • Ilyen nincs.
  • Félek, hogy a motor élettartama kevesebb lesz, jobban kopik a kihasználtság miatt + a közvetlen befecskendezés
  • nagyobb terhelés miatt szintén hamarabb tönkremehet.
  • ha pancser csinálná
  • semmit 😀
  • Sok olyan ember is megkapja,aki kevés ésszel és inteligenciával rendelkezik!
  • egy gyűjtő fogalmat írnék ide… KÓKLEREKET
  • Kontárokat
  • elég drága és nehezen elérhetõ
  • hozzá nem értést és az ügyfél hülyréve vevését
  • ízléstelenség, agresszió, udvariatlanság, meggondolatlanság
  • béna cégek
  • Jóska tuningot
  • életteartam csökkenés
  • A túlzást
  • ha nem sikerül
  • ha kiszámíthatatlan lesz tőle az autó viselkedése
  • Sajnos még nincs tapasztalatom.
  • ha erőltetett, kirívó, túl sok, vagy “nem jön át”
  • abban semmit, de lehtne idálisabb a fogyaszts, illetve messze vagytok
  • nehezen tanulom
  • Ismerősök referenciái alapján,nem tudok negatívum válaszat adni erre a kérdésre
  • Hogy még nincs a jelenlegi verdámban!
  • Herélt kipufogós,műmájer Hondásokat! 🙂
  • az árát…:-):-):-)
  • lehetoseget ad a kontaroknak belepiszkalni draga autokba szakertelem nelkul
  • lehetne olcsóbb, talán ez is a népszerűbbség egyik akadályaég
  • Az optikai tuning másoknál sok esetben bántja a szemem.
  • ha nem korrekt, megtévesztő
  • Drága és nem az én péztárcámhoz szabták.
  • amatőrséget
  • Az esztétikára gondolva a túlzásokat (a kevesebb néha több),a felkészütség az ehhez szükséges ismeretek
  • hiányossága! Ebből fakadóan nagyobb kárt okozok a másiknak mint hasznot a félismereteimmel!
  • hozzá nem értőket
  • Ha árt az autónak, ha becsaptak és mégsem tudja adni azt az érzést amit kapni szerettem volna.
  • A hozzá nem értést
  • ?????!!!!!
  • a rossz, hibás tuningot
  • Ha rosszul sikerül
  • Nincs ilyen.
  • a túlzott dolgokat, a csicsát, az értelmetlen majmolás…pl: diffúzor egy swiften, ami le sincs ültetve…feltételem az
  • illetőnek fogalam sincs a diffúzor működési elvéről, de jól néz ki (szintén csak szerinte 🙂 )
  • Sokan nem értenek hozzá, elrontják a már meglévő szintet, RIZIKÓ.
  • A sok gagyit.
  • ha nincs:)
  • Sok a szakkepzetlen ember, nem jut ra penzem
  • eddig semmit
  • élettartam csökkenés
  • A “chip” szót.
  • sajnos manapsag inkabb degradalo szokent van a koztudatban, pedig…
  • Sok a sufni műhely
  • az előítéleteket
  • veszély (alacsonyabb élettartam???)
  • arat
  • magas árakat
  • pasz!
  • Ha elszurják
  • Kókány
  • Sosem elég
  • A házilag készített, ebayről rendelt gagyi cuccok
  • ha nem működik
  • Azt,hogy le kell hozzá bontani a fél kocsit.
  • Aki nem ért hozzá ne huzza le az embert a minőségtelen munkájával és ezzel kárt okozva a gépjárműben.
  • ha tönkrevágja a motort, erőátvitelt, stb.
  • Nincs.
  • hogy nekem még nincs 🙁
  • Azt, ha elrontják.
  • ?????????
  • Ha nem jó
  • félek tőle, sok a kókler
  • drága de igénytelen munkát
  • Semmit, mert én is tuningolok
  • jaguárt nem sikerült
  • manapság ezek a kifejezések hallatán mindenkinek a 16 éves fiatalok jutnak eszébe, akinek alig van pénze, de
  • felrakja az apja Swiftjére a legnagyobb légterelőt (ahol többé-kevésbé igaza is van az embereknek, mert van ebbe igazság)

Válaszaim a leggyakoribb félelmekre

 

  • Drága
    • Igen, a minőségi chiptuning egyik ismérve, hogy drága. Az egyedi beállítások magas önköltséggel-, mérnöki óradíjjal készülnek, és megbízható valós eredményt garantálnak. A szolgáltató cégszerűen működik, számonkérhető, garanciákat vállal.
    • Drága az, ami nem éri meg. Ha az autószalonban 30 lóerő különbségért valaki kifizet 6-800 ezer forintot (azonos motor, csak szoftveres eltérés!) akkor valószínű, vezetési szabadságban, komfortban, élvezetben ez a többlet megér ennyit. Egy szakszerű egyedi beállítással azonos hatás hozható töredéke áron, de jellemzően amikor ki kell adni érte a pénzt valaki sokallja a 80-200 ezer forintot. Ezzel semmi probléma, ezért van az, hogy autóból is van olcsó és drága. Nem egyformák az igények és a lehetőségek.
    • Egy minőségi optimalizálás vagy Prémium Pro chiptuning jelentősen tudja javítani az autó fogyasztását, így sok esetben egy számolhatóan és garantáltan megtérülő befektetés ez. Rossz érzés 2 évről visszatekinteni és kiszámolni, hogy a ‘tuning’ árát ezalatt elfüstölte valaki, és továbbra is egy gyenge, túlfogyasztó autót vezet. Ha 2 éve igénybe vett volna egy minőségi szolgáltatást, mára nullán lenne, a további években pénzt keresne vele, és folyamatosan egy jobb autót vezetne.
  • Kóklerek, sufnituning, gagyi félmegoldások
    • Igen, sajnos nagyon nagyon sok a kókler, a próbálkozó, a nagy dumás, aki a megfelelő alapok hiányában a gyors pénzszerzés reményében “tuning vállalkozásba” kezd. Ugyanakkor rajtunk kívül is van néhány (tényleg csak néhány!) korrekt munkát végző, becsületes versenytársunk aki precíz munkával segíti a hozzá betérő autósokat.
    • Külön cikket írtam a hazai chiptuning felhozatalról. Arról, hogy annak ellenére, hogy ez egy mérnöki terület, amely többféle végzettséget, jártasságot, több tízmilliós beruházást igénylő speciális terület mégis egyre többen veszik a bátorságot, hogy az ügyfél kárára “beállításokat” eszközöljenek járműveken.
    • Ma az internet világában mindenkiről minden információ elérhető. De annyi biztosan, hogy:
      • milyen referenciái vannak (valós referenciák, nem egy honlapra kiírt ‘mese gyűjtemény…’)
      • milyen szakcikkeket publikál
      • milyen garanciákat vállal
      • milyen telephelye, felszereltsége van
      • mennyire empatikus, és mennyire érdekli a Te egyéni eseted
      • milyen árajánlatot ad. Különös tekintettel a kérdésekre, lehetőségekre. (Az nem ajánlat, hogy 30 lóerő 80 ezer forint…)
      • mennyi időt és energiát tesz a szakterületébe, mennyire veszi komolyan
      • mennyi egyedi fejlesztése van, hány olyan kivételes esetet old meg, amit mások nem.
      • milyen ügyfélkapcsolati rendszere van, hogyan tud neked segíteni a munka után
      • végül: mennyit fordít reklámra. Tehát úgy kell beterelni az ügyfeleket hozzá, vagy az elégedett ügyfelek ajánlják, az évek alatt visszajárnak új autóikkal, így nincs szüksége különösebb reklám tevékenységre.
    • Ha valaki ezek után belefut abba, hogy egy parkolóban egy ismeretlennel csináltat chiptuningot és utána mellékhatásokat tapasztal, az illető többé nem veszi fel a telefont, stb. Az vessen magára.
  • Ha valami nem sikerül nagy károkat okozhat.
    • A fent részletezett alapok hiányában, a beállítás egy vakrepülés, és igen kockázatos dolog a beállításokhoz vagy az autó elektronikájához nyúlni! Ugyanakkor, a megfelelő szakembernél rendelkezésre áll a
      • technológia
      • tapasztalat
      • diagnosztikai háttér
      • biztosítás és garanciák, amelyek Téged védenek.
    • Több százezer autó fut világszerte mérnökök által készített és tesztelt egyedi beállításokkal hibamentesen. Erre külön iparágak és fejlesztő cégek jöttek létre, így ha odafigyelsz, az autód és Te tejes biztonságban vagytok.
    • Egy jó egyedi beállítás NINCS semmilyen káros hatással sem a motorra, sem a hajtásláncra abban az esetben, ha
      • figyelembe vették az autó futásteljesítményét (mennyi a valós km benne)
      • milyen a vezetési stílusod
      • reális-e az elvárásod
      • átnézték az autó mechanikai szerkezeteit, szervizhátterét
      • végeznek állapotfelmérést és motordiagnosztikát
      • gyári technológiát használnak
      • nem sablon beállítás kerül az autódra, hanem a fentiek figyelembe vételével készül az egyedi beállítás.
  • Chiptuning miatt  jóval megnő a fogyasztás és károsítja az autót
    • A megfelelően elkészített egyedi beállítás növelheti a fogyasztást, ha az ügyfél kérése kifejezetten a teljesítmény centrikus beállítás. Fontos tudni, hogy a fogyasztás növekedés csak akkor elfogadható, ha az ügyfél ki is veszi a többlet nyomatékot az autóból, tehát nagy gázpedál állásokkal jár. Egy erős beállítás is lehet takarékos, ha ritkán használják padlón az autót.
    • Igen, a fentiek hiányában lehet kártékony a beállítás, de lehet teljesen zökkenőmentes és élvezetes dolog is. Ez utóbbi nem egy álomkép, ez kellene a széles körben elterjedt realitás legyen. Kizárólag a kóklerek miatt történhetett meg az, hogy vannak ellenpéldák. Ebben sokszor az autótulajdonos is hibás, mert naív, és elhiszi, hogy fele/negyed áron kaphat egy minőségi szolgáltatást.
  • Alkatrészek élettartalmának rövidülését
    • A fent részletezettek szerint megfelelően kivitelezett egyedi chiptuning semmilyen káros hatással nem jár.
      • figyelembe veszi az autó egyediségét, adottságait
      • az autó mechanikai alkatrészeinek tűréseit, lehetőségeit
  • A sok mellébeszélést.
    • Az ügyes értékesítő azt mondja, amit hallani akarsz. Ne dőlj be. Ha valaki sokat beszél az már eleve gyanús.
    • Egy hozzáértő mindig inkább kérdez, mert a válaszaid alapján tudja megcsinálni a számodra legjobb beállítást
    • A valódi szakember röviden de érthetően válaszol, kerüli a szakszavakat, és a célja az, hogy megértsd amit mondani akar.
  • Utánnajárást, hogy megtaláld a tökéleteset, messzire kell menni érte
    • A hazai piac telített, rengeteg az ajánlat. A Rigotech munkássága, honlapja irányadó és szakmai infókkal segít. Szerencsére már nem kell feltétlenül Szekszárdig jönnöd, ha egy minőségi egyedi chiptuningot szeretnél. Az országban kb. 10 chiptuning partnerünk van, számuk folyamatosan nő. Keresd ki a hozzád közel lévőt, és egyeztess árajánlatkérést követően az elérhetőségekről.
  • Rémhírek
    • Igen, ezekből van gazdagon… Érdemes fórumokon tájékozódni és  jól elkülöníteni a kóklereket a minőségi műhelyektől. Fontos, hogy ha van egy vágyad, akkor azt próbáld meg elérni, és ne szegje kedvedet néhány ellenpélda. Ezek sokszor a tudatlanság és kapkodás eredményei, fűszerezve jókora naivitással és bátorsággal…
  • A házilag készített, ebayről rendelt gagyi cuccok
    • Itt kell megemlíteni a tuningbox  kártékony vagy közepes hatását. Ezeknél is megtévesztő ajánlatok, kétes ígéretek vannak (40% teljesítményjavulás 20% fogyasztáscsökkenés mellett, stb.) Legyen ez digitális tuningbox, vagy CR tuningbox, az elv mindig ugyanaz, ha 100.000 forint alatti boxról (tuningdoboz) beszélünk. Ezek használata semmilyen körülmények közt nem javasolt.
  • Aki nem ért hozzá ne huzza le az embert a minőségtelen munkájával és ezzel kárt okozva a gépjárműben
    • Maximálisan egyetértek, s ezt a cikket is azért írom, hogy Nektek, autósoknak segítsek eligazodni ebben az egyébként nagyon szép, érdekes és hasznos világban.

 

Nézd meg, mik a biztonságos lehetőségek a Te autóddal kapcsolatban. Ide kattintva azonnal ajánlatot kérhetsz!

Chiptuning és a kettőstömegű lendkerék

Chiptuning és a kettőstömegű lendkerék

Chiptuning és a kettőstömegű lendkerék

Chiptuning esetén nő vagy csökken a kettőstömegű lendkerék élettartama, ill. hogyan segíthet egy jó Rigotech Ppro beállítás Neked?

“Tisztelt Rigotech!

Köszönöm a gyors választ az ajánlatkérésemre. Sok referenciát láttam önöktől és nagyon pozitív minden amit láttam.
Biztos vagyok benne,hogy profi csapattal állok szemben.
Az lenne a kérdésem,hogy mivel az én autómban kettőstömegű lendkerék dolgozik és sajnos már cserélni is kellet egyszer,ezért tartok attól,hogy a nagyobb nyomaték ill. teljesítmény növelése jobban dolgoztatja majd a kettős tömegűt és kisebb lesz az élettartama.
Ez ügyben milyen tapasztalata van?

Üdv.: Gy. Péter (Honda Accord 2.2 140LE chiptuning)”

 

kettőstömegű lendkerék javítás ár kettőstömegű lendkerék felújítás

Üdv Péter!

Köszönöm a kérdést, és örülök, hogy hasznosak voltak az információk és megfelelőek a referenciáink.

A lendkerékkel kapcsolatos felvetés jogos ha a chiptuning felmerül mint optimalizálás vagy teljesítmény növelés.

Nem írom le a kettőstömegű lendkerék működését, (itt olvasható) de azt tudni kell, hogy elmozduló két félből áll, melyeket rugók kötnek össze. Így amikor a kuplung összezár a nyomaték a lendkeréken keresztül és a rugókon keresztül megy a hajtásra. Amikor elvesszük a gázt, van egy holtpont amikor a rugók nyugalmi helyzetbe kerülnek, majd motorfék üzemben ellentétes irányba feszülnek.

A lendkerék élettartama főként az ilyen nyomaték irány változtatásokkal van összefüggésben, ezért nyírja a dugó, városi használat, vagy az, ha valaki nagyon alacsony fordulaton használja az autót, pl. 1000-1300rpm, és az autó elkezd berángatni. Ekkor minden egyes rángatás ’odavág’ egyet a rugóknak. (Másodpercenként többször.)

Az egyedi beállításaink készítésekor ezt a jelenséget figyelembe vesszük, nem is tehetünk mást, mivel a chiptuningra, optimalizálásra érkező autóink kb. 60 százaléka kettőstömegűvel szerelt. (A maradék automata, kis benzines, vagy régi dízel.)

Ennél a Honda Accordnál beállított 30-60NM nyomatéktöbblet a gyári értékhez képest kb. 8-20 százalék emelés, amely a Rigotech beállítások esetén kizárólag nagy gázpedál helyzetnél jelenik meg, tehát az autó élettartamának >95 százalékában (átlagos használat) nincs nagyobb terhelés az alkatrészeken.
Nyilván, padló gázos gyorsítások alkalmával át kell vinni ezt a többlet nyomatékot. A lendkerék képes erre, mivel ez a feladata. Tehát az általunk készített Rigotech Prémium Pro vagy Optimalizált beállítás teljesen biztonságos, semmilyen mellékhatással nem kell számolni.

A kettőstömegű lendkerék megóvása, az élettartam növelésének módszere

Ha nyomatékosabb egy autó, a vezetési élményen és használatóságon felül további előny, hogy a nagyobb nyomaték miatt kiegyensúlyozottabb az autó, jobban vezethető, sokkal kevesebb fel- és visszaváltás szükséges, így a  lendkerék kímélhető.

Ha el szeretne jönni egy interjúra ahol minden kérdését megválaszoljuk, és átnézzük az autót, kérem keressen bizalommal. András kollégám tud segíteni az időponttal kapcsolatban, itt elérhető: 20/453 xx xx (csak ügyfelek és ajánlatkérők részére publikus, kérj ajánlatot a lenti linken!)

 

Üdvözlettel:

Tóth Richárd

kettős-tömegű-lendkerék-hiba.jpg

 

 

 

Kérj ajánlatot MOST és megírjuk mennyit tudunk finomítani az autódon!

 

Chiptuning cégek Magyarországon 2016.-ban

Chiptuning cégek Magyarországon 2016.-ban

Chiptuning kell? Bajban vagy! Több mint 2 millió találat, több mint 150 hazai lehetőség, köztük hivatalos és korrekt cégek valamint kisérletezők …

Ne fáradj, a Rigotech Chiptuning összegyűjtötte Neked a hazai tuning kínálatot, íme a lista!

Mi a hasonlóság közted és a chiptuningok között?

Az, hogy a chiptuningok nagyon nem egyformák, és ez neked nagyon nem mindegy!

A ma délutáni kutatásom eredményeként jelentem:  több a chiptuningos Magyarországon, mint ahány énekes van.

Bár, az éneklés és a chiptuing is klassz dolog, azért biztos vagyok benne, hogy Te is szívesebben hallgatod a kedvenc előadódat, mintsem olyan kéretlen és idegen dallamokat, amelyektől megfájdul a fejed.

A google és a telefonom címlistájának segítségével összeállítottam az első olyan listát, amelyen megtalálhatók (a teljesség igénye nélkül) azok a

  • cégek,
  • egyéni vállalkozók,
  • önjelöltek (céggel nem rendelkezők)

akik ma, 2016-ban Magyarországon chiptuninggal vagy tuningbox értékesítéssel foglalkoznak.

 

Amikor a Rigotech Chiptuningot megalapítottam 1999-ben, akkor 4 cég volt az országban, aki érdemben ‘bele mert nyúlni’ egy akkor modernnek számító autó elektronikájába, azzal a céllal, hogy javítsa annak menettulajdonságait, fogyasztását.

Ma, rövid idő alatt több mint 90 tuning lehetőséget szedtem össze Neked. Azonban ez a szám megtévesztő, mivel ők csak azok, akiknek a hirdetését, weboldalát elértem az interneten keresztül, vagy valamilyen szakmai kapcsolatban vagyunk. Rajtuk kívül a kb. 13.000 autószerviz egy részénél szintén ajánlanak valamilyen minőségű és hátterű chiptuningot valamely tuning hálózat részeként. Nem számoltam bele az autószalonokat és márkaszervizeket, ahol többnyire a jó árréssel bíró, könnyen beszerelhető tuningbox mellett érvelnek. Hiányoznak még a külföldi webshopok, határ menti tuningcégek, stb.

Becslésem szerint jelenleg, Te mint autó tulajdonos aki megoldás után kutatsz legalább 100-150 helyről kaphatsz chiptuning árajánlatot. Mindegyik megpróbál meggyőzni, hogy ő a legjobb. Ha szakmai érvekkel nem tud, akkor az alacsony árral fog próbálkozni, ezért legyél mindig résen!

Tisztelt Kollégák és “kollégák”!

Köszönöm segítségeteket a lista összeállításában és pozitív visszajelzéseiteket, támogatásotokat a cikk kapcsán. Utóbbi jól esik, mivel nem csak értelmes és bátorító megkereséseket kaptam, nyilván azoktól, akik érintve érzik magukat.
A lista most nem tartalmazza a vezetékneveket, így névtelenné tettem azokat akik magánszemélyek, és céges weboldalon nem szerepel nyilvánosan a nevük.

Cégek esetében, minden adatot nyilvános forrásból (weboldal, hirdetés) vettem, bárki számára elérhető publikus adatok. Minden esetben a cég maga állítja és reklámozza a tuning tevékenységét, nem én találtam ki ezért került a listára. Ha valakit zavar, szívesen leveszem, amennyiben kijelenti hogy ő tévedésből került fel, vagy végleg felhagyott a tuning tevékenységével.
 NEM az egyik régi pesti cég megkeresésére gondolok, amikor azt mondom, hogy voltak, –  ‘jogi útra terelem’ , ‘nem rakhatod ki engedély nélkül…’,  ‘azonnal vegyél le a listáról’ – egyéb fenyegető hangnemű levelek is.
 Netek üzenem (és ezzel a részemről ezt a kérdést végleg lezártam): ahogy a Tesco elmondhatja, a médiában, hogy az Auchan-ban mi drágább, vagy fordítva, úgy én is megtehetem ezt. Nyilvánosságra hozhatok egyéb adatokat is, amennyiben azok igazak, ez az én dolgom, felelősségem. Másfelől saját- és a cégnevemet bármely hivatalosan tuninggal foglalkozó cég felteheti az oldalára, megköszönöm az ajánlását. Persze, ha valótlan dolgokat állít, az dokumentálásra kerül, és joggal kérhető az eltávolítása és vonható felelősségre a cég, személy, üzemeltető. – ahogy én is, ha bárkit alaptalanul minősítenék. A lista mint látod, nem minősít senkit, csak felsorol. Célja: a tuning felől érdeklődő autósok segítése, informálása a kínálattal kapcsolatban, valamint óva intése azoktól akik lealacsonyítják ezt a szakmát hozzáállásukkal, “munkásságukkal”.  Tudom, hogy Te abba a táborba tartozol, aki jó munkát végez. Ezért, megköszönöm, hogy nem kéred a céged levételét, csak ha már végleg felhagytál ezzel a tevékenységgel.
 Köszönöm támogatásod, együttműködésed, és eredményes munkát kívánok a továbbiakban is.   Jaszszentlaszlo-chiptuning

Egy könnyű lépés, ha csak tökéletes eredmény érdekel

Chiptuning előtt mindig tájékozódj a garanciákról, referenciákról, és ne dőlj be a “jó” árnak. Fogorvosból is találsz olcsót és drágábbat. Pedig mindegyik “csak fogtömést” csinál. Így van ez a tuningok színes mai világában is. Ha nem vagy biztos a dolgodban, kérj be minél több ajánlatot, referenciát és mérlegelj.

Az a technológia és garanciális háttér, amely biztonságos, hasznos és megtérülő befektetés számodra, az garantálom, hogy nem lesz olcsó. Egy jó beállítás a legritkább esetben lesz csak hosszú távon is jó. Persze, ha valami drága, önmagában még az sem garancia a sikerre, ezért célszerű több oldalról megnézni a jelöltedet, mielőtt meglátogatod.

Alább találod a segítségedre összeállított tuningcég listát. Ha még nem döntöttél mellettünk, és nem győzött meg a több mint 400 valódi referencia videó, akkor kérj tőlük is árajánlatot, hívd őket a tájékoztatásért és válaszd a számodra leginkább megfelelőt.

Ahogy az elején kezdtem: 99′-ben 4 chiptuning cég volt, most 2016-ban legalább 150 helyről kaphatsz ajánlatot.

Az autók egyre bonyolultabbak, a chiptuning eszközök, szoftverek egyre drágábbak, a tuningvédelmek egyre kifinomultabbak, garanciális ellenőrzések precízebbek, sokszor már automatikusak. Emellett pedig majd látod, hogy egyre több komolytalan, fillérekért vett illegális technológiákat használó “vállalkozó” is pályázik a pénzedre. Ismérvük, hogy mivel nekik semmi sem volt drága (gépek, szoftverek, cégfenntartás, garanciális vésztartalék, biztosítás stb.), az átlagár alatt kínálják “tudásukat”, nincs valódi garanciájuk, céges hátterük, amely azért fontos számodra, mert így védtelen vagy.

Sajnos, a választék ilyen durva bővülése egyben felhígulása, leromlása mellett, hatványozottan csökken az esélye, hogy jól elsőre jól sikerül választanod.

 

Sok dologban egyedit kínálunk, de nyilván nem vagyunk egyedüliek a korrekt cégek között. Van a listán több precíz munkát, biztos minőséget garantáló versenytársunk, ők hozzánk hasonlóan gondolkodnak, fejlesztik a gépparkjukat, tudásukat, és szintén a Te érdekeidet tartják szem előtt, ahogyan mi is. Ők is megfelelően fognak tájékoztatni és segíteni, hogy elérd a célodat.

Rajtad múlik, hogy mielőtt megcsináltatod az autód, mennyi időt szánsz a tájékozódásra.

Ha még nem kértél infót a saját autódról, ITT jó sok adat megadásával megteheted.

Bízom benne, hogy szemléletes számodra ez az összeállítás, várjuk ajánlatkérésed, és szívesen látunk.

Tóth Richárd és a Rigotech Chiptuning csapata

 

Chiptuning cégek és egyéni vállalkozók, tuningbox forgalmazók listája:

A lista ABC sorrendet követ.

 

(Cég)név Város Chip/Box Forrás/ismeretség
Atc Tuning Budapest C ny. web/személyes
Autodigit Budapest-Csepel C nyilvános weboldal
Autokorbel Budapest C nyilvános weboldal
Autokraft Tuning Győr C nyilvános weboldal
B. Péter Szolnok C személyes
B. Zsolt Ajka C személyes
Bacar Tuning Pécs B nyilvános weboldal
Bauer Racing Budapest C ny. web/személyes
Chipcenter, Chiptuning Center Szászvár C ny. web/személyes
Chipmester Budapest C ny. web/személyes
Chiptuner Kft. Budapest C nyilvános weboldal
Chiptuning Dabas Dabas C ny. web/személyes
CSS-Tuning Budapest C nyilvános weboldal
DK Tuningshop Dunakeszi B nyilvános weboldal
Dyno Project Budapest C ny. web/személyes
Ecotuning Tát C ny. web/személyes
Ede Autóvillamosság Dombóvár C nyilvános weboldal
EOBD Bt. Hajdúböszörmény nyilvános weboldal
F. László Ismeretlen C CT fórum
F. Ottó Ismeretlen C CT fórum
F. Péter Ismeretlen C CT fórum
G. János Ajka C nyilvános weboldal
Greentuning Keszthely C személyes
H&H Tuning Balatonlelle B nyilvános weboldal
H. Izidor Szombathely C személyes
H.Laci Budapest C személyes
HTB Tuning Siófok C nyilvános weboldal
Huszti Attila Szeged C nyilvános weboldal
J. Autószerviz Sopron C személyes
J. Gergely Balatonfüred C személyes
Józan Tamás Alsónémedi C nyilvános weboldal
K. Dávid Tokaj C személyes
K. Gábor Pápa C személyes
K. Gergely Balatonboglár C személyes
K. László Kecel C nyilvános weboldal
Kajtár Károly Mosonmagyaróvár C nyilvános weboldal
Kepe Károly Nagykanizsa C nyilvános weboldal
Kocsik Tuning Kft. Békéscsaba C nyilvános weboldal
Kollár Chiptuning Budapest C nyilvános weboldal
L. Ákos Ismeretlen C CT fórum
L. Róbert Békéscsaba C személyes
M. József Pécs C Ügyféltől
M. Zsolt Szeged C személyes
Magic Tuning Budapest C nyilvános weboldal
Martin Car Tehcnology Debrecen B nyilvános weboldal
Megalarm Kft. – Superchips Budapest C nyilvános weboldal
Metroman webáruház Ismeretlen B nyilvános weboldal
MMC tuning – Autochip Budapest C nyilvános weboldal
N. Csaba Siófok C személyes
Neo Chip Győr C ny. web/személyes
O. Antal Gárdony C személyes
O.CT Tuning Pécs C nyilvános weboldal
OBN Chiptuning Budapest C nyilvános weboldal
Odisys Kecskemét C/B nyilvános weboldal
Ő. Antal Budapest C személyes
P. János Dunaújváros C személyes
Powertuning Szeged B nyilvános weboldal
Protechnic Szigetszentmiklós C ny. web/személyes
Sz. Norbert Győr C ny. web/személyes
Rapidmotors Pécs C/B nyilvános weboldal
Rigotech Chiptuning Szekszárd C ny. web/személyes
S. László Nyíregyháza C nyilvános weboldal
S. Péter Kaposvár C személyes
S. Zoltán Budapest C személyes
Schumacher – Sumi Szombathely C Ügyféltől
Skpower Budapest C ny. web/személyes
Sz. Ádám Ismeretlen C CT fórum
Sz. Gábor Baja C ny. web/személyes
Sz. János Tapolca C nyilvános weboldal
Sz. József Szeged C személyes
Sz. Márton Tengelic C személyes
Sz. Zoltán Nagykanizsa C személyes
Sz. Zsolt Szombathely C személyes
Szabó Autószerviz Sásd C nyilvános weboldal
Szopkó László Nyíregyháza C nyilvános weboldal
T.   Csaba Jászszentlászló C Ügyféltől
T. Ferenc Tata C ny. web/személyes
T. Lajos Balatonalmádi C személyes
T. Lajos Chiptuning Baja, Kalocsa C személyes
T. Zsolt Békéscsaba C személyes
Tóth Zoltán Márkó C nyilvános weboldal
Tuningbox.hu Ismeretlen B nyilvános weboldal
V. Béla Cegléd C Ügyféltől
V. László Gödöllő C személyes
V. Zoltán Mohács C személyes
Vida Chiptuning Debrecen C nyilvános weboldal
Willy-Auto Kft. Eger C személyes
X-Treme Chiptuning Gyál C nyilvános weboldal

 

 

Segíts bővíteni a listát!

Ha tudsz olyan tuningosról, aki nem szerepel a listában, akkor írd be alul ‘kommentbe’ a

  • cégnevét,
  • tuningos nevét
  • várost

és én felveszem a listára.

(Ez nem linkgyűjtemény, és nem reklámfelület ezért kérlek, egyéb részletet ne írj a tuningcégről. Ha mondanivalód van vele kapcsolatban, akkor az egyéb adatokat:  (web, telefon, specialitás, a véleményed róla, egyéb) kérlek, email-be küldd, a szokásos info kukac rigotech pont hu címemre, ott meg fogom kapni. – ha mégis ide írod inkább nem gond csak törlöm a nem ide való részleteket)

Köszönöm segítséged.

Jaszszentlaszlo-chiptuning

Toyota OBD

Toyota OBD


Chiptuning Toyota/Lexus OBD-n keresztül, Magyarországon elsőként!

Jelenleg az ország első és egyetlen OBD-n keresztül tuningolt Toyota/Lexus rendszere, Szekszárdon a Rigotechnél

A Toyota féltve őrzött Denso rendszere elvesztette a szüzességét! – OBD-n keresztül is

Igen, 2004 óta váratott magára a megoldás, amely segít a Toyota / Lexus tulajdonosoknak fokozni az autó nyújtotta vezetési komfortot, élményt nem utolsó sorban a dinamikát, teljesítményt. Ha ilyen géped van, biztosan nem a fogyasztás az elsődleges szempontod, de azért elmondom hogy az autódra szabott Prémium beállítás akár 1 literes fogyasztáscsökkenést is hozhat.

Korábbi bejegyzésemben (Toyota chiptuning) leírtam a történetét, mi juttatott el addig, hogy Magyarországon elsőként megcsináljam az első chiptuningot a saját Lexusomra, amely természetesen azonos Denso elektronikát és szoftver struktúrát használ, mint a legismertebb Toyota modellek. (Avensis, Corolla, Auris, Rav4, stb.)

Legutóbbi fejlesztésünk lehetővé teszi, a 2007-től napjainkig gyártott Toyota és Lexus modellek szoftveres tuningját, behangolását (chiptuning) az autó és motorvezérlő egység megbontása nélkül, mindössze a gyári módszert követve, az autó erre a célra kialakított OBD csatlakozó felületén keresztül. A teljes lefedettség kiterjed szinte minden benzines és dízel Toyota/Lexus modellre, 2004-től napjainkig, viszont az öregebb versenyzőknél többnyire elkerülhetetlen az autó minimális megbontása a cél érdekében.

 

 

 

A videón látható hogy elsőként az autóhoz csatlakoztatott laptopon keresztül beazonosítom az autó rendszerét, majd kiválasztom a korábban már ehhez az autóhoz egyedi igények szerint elkészített finomhangolt beállítást. Ezt követően megindítom az írási folyamatot, amely mindössze 61 másodpercet vesz igénybe. A folyamat végeztével az autó azonnal indítható, megkezdődhet a teszt. Nincs többé szerelés, motorvezérlő egység megbontás, forrasztás …

 

 

Ha Toyotád/Lexusod van, kattints ide, és legyél benne az “első 100” akcióban. (Újdonságuk miatt ezek az autók még nem szerepelnek a típusválasztónkban). Gyere el, teszteld kötelezettségmentesen akár az óvatosabb Optimalizált vagy teljesen tesztreszabott Prémium Pro beállításunkat!

Toyota-avensis-reszecskeszuro-tisztitas-corolla

Toyota-avensis-tuning-rav4-corolla

Toyota-avensis-rav4-d4d-corolla-tuning-dcat

Toyota-chiptuning-avensis-corolla-d4d-dcat-dpf

Chiptuning traktorra később


Chiptuning traktorra is… ha nem tudod hogy működik, Máté a 9 éves srác elmagyarázza!

Hihetetlen találkozás egy nem mindennapi 9 éves gyerekkel, aki minden szabadidejében a családi gazdaságban segít

Chiptuning később. Jobb oldalon a srác hihetetlen! – saját magamra emlékeztet…

Oltványi Máté, 9 éves átlagos kis srác fogadott minket, amikor kiérkeztünk ehhez a John Deere traktorhoz.
A feladat a szokásos: chiptuning segítségével javítani a jármű/munkagép fogyasztásán és emellett a munkavégző képességén, erején, teljesítményén, forgatónyomatékán… De mindez most mellékes!

A lényeg az, hogy Máté közölte: a traktor az övé, és amíg ott vagyunk ő fog minket segíteni. (gondoltam, na, az érdekes lesz… ) Nagyot tévedtem, szó szerint leesett az állam… 

Ez a szerény, ám határozott 3. osztályos tanuló (aki 4 és fél éves kora óta foglalkozik traktorokkal) többet tud erről mint én és 1000-ből a többi 998 ember. Az egy dolog, hogy 10 évesen már én is a papám Trabiját berheltem, meg épp megkezdtem ‘motorszerelői karrierem’ ez a srác önállóan dolgozik ezzel a kb. 15 millás több tonnás munkagéppel. És miért?

Mert szereti. Ez a hobbija, talán az élete is. Van célja, van egy olyan gondoskodó és szerető háttere, aki segít neki ebben.

A riportot személyesen (Tóth Richárd) csináltam vele, és nem kíméltem. Úgy durván belekérdeztem a dolgokba, de Máté állta a sarat. A riport után kimentünk a birtok melletti szántóra (magánúton, szülői felügyelettel) és a traktor chiptuning előtti gyári beállítását Mátéval teszteltük, vele csináltuk meg a gép állapotfelmérését is.

A cégünk (Agrooptima Szerviz és Rigotech Chiptuning) nevében is köszönöm az élményt, és a beszélgetést az Oltványi családnak.